Advent 4. vasárnapja van. Az advent szó a latin „Adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. Arra az eljövetelére gondolva, amikor Isten Fia, testet öltve Betlehemben megszületett. Ez volt az Ő első eljövetele. Még kétszer el fog jönni. Először a Gyülekezetért az elragadtatáskor, aztán a nagy nyomorúság végén, hogy felállítsa a királyságát.

Most azonban nem ezekről, hanem arról szeretnék szólni, hogy személyesen mi hozzánk is eljött az Úr, és zörget a szívünk ajtaján. Erről olvasunk a Jel 3,20-ban: Íme az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.

4 kérdésről lesz szó: 1. Hogyan zörget az Úr Jézus a szívünk ajtaján? 2. Miért várja, hogy mi nyissunk ajtót? 3. Mit jelent ajtót nyitni Neki? 4. Mit jelent együtt vacsorálni Vele?

1.) Hogyan zörget az Úr Jézus a szívünk ajtaján?

Felmérhetetlenül nagy Isten szeretete, hogy az Úr egyenként, mindnyájunkhoz eljön, és zörget az ajtónkon. Gondoljuk meg, hogy Ő a Teremtő, Ő tartja fenn a mindenséget, minket is Ő alkotott, Ő ad naponta életet, leheletet és mindent, mégis Ő jön hozzánk, Ő zörget. Azért keres, mert mindenkit szeret.

De ne gondolja senki, hogy J. Kr.-nak van szüksége arra, hogy bejöhessen hozzánk. Nehogy úgy tekintsünk Rá, mint szegény vándorra, akin megesik a szívünk, és beengedjük. Mi vagyunk szegények, és az Ő szíve esett meg rajtunk, azért jött, azért keres, azért zörget. Nélküle elveszettek vagyunk!

Hogyan zörget?

1. Először is az Ő Igéje által. Azt üzeni pl., hogy elvesztünk a bűneink miatt, de Ő magára vállalta, és meghalt, hogy Isten megbocsásson nekünk. Azért zörget, hogy fogadjuk el a szeretetét, az Ő áldozatát, hogy el ne vesszünk.

2. Aztán zörget a körülményeink által is. Amikor a bűnei miatt csődbe jut egy ember, amikor kilátástalanná válik az élete, amikor mindenki elhagyta, amikor beteg lesz, vagy valamilyen baleset, haláleset történt. Mindez nem véletlen, ez az Ő zörgetése.

3. De zörget az ember a szívében érzett üresség által is. Amikor nincs is külső nehézség, de az ember mégsem boldog. Senki és semmi nem tudja igazán betölteni. Akkor a belső ürességünk szánalmas kongása is az Ő zörgetése. Kéri, hogy engedjük be, és Ő értelmet, tartalmat és célt ad az életünknek. Erről írt Ady Endre: Az Úr érkezése c. versében: Mikor elhagytak, / Mikor a lelkem roskadozva vittem, / Csöndesen és váratlanul / Átölelt az Isten.

Adventus Domini, advent, eljött az Úr hozzánk, és kopogtat a szívünk ajtaján.

2.) Miért várja, hogy mi nyissunk ajtót?

Ez azért kérdés, mert Ő be tud menni zárt ajtón is. Igen, be tudna menni, de nem akar. Ő nem leigázni akarja az embert, nem akarja erővel elfoglalni a szívünket. Azt szeretné, ha mi magunk döbbennénk rá, hogy szükségünk van J. Kr.-ra. Ő a szeretetével akarja a szívünket meghódítani.

Olyan ez, mint amikor egy királyfi feleséget keres. A mesékben van olyan, hogy a királyfi szegénylegénynek öltözik, és úgy keresi azt a lányt, aki nem a szegénységét nézi, hanem az ő szeretetét. Azt akarja, hogy az a lány, akit ő megszeretett, ne a gazdagságáért, a hatalmáért, a királyságáért menjen hozzá feleségül, hanem azért, mert szívből szereti őt magát, a jellemét, a lényét. Aki viszonozza a szeretetét.

Ezt tette J. Kr., amikor külsőleg szegényen jött ide a földre, de igen gazdag szeretettel. Az életét adta értünk, mert nagyon szeretett. Aztán szegény vándorként kopogtat az ajtónkon, de nem titkolja el, hogy mit tett értünk. Kifejezi, hogy szeret, és azt keresi, aki ezt értékeli, akinek a szívében viszontszeretet ébred Iránta.

Istennek és az Úr Jézusnak nincs szüksége semmire. Minden az Övé, ami csak létezik a világmindenségben. Ő nélkülünk is boldog Isten! DE vágyik arra, hogy a szeretetét elfogadjuk és viszonozzuk. Ezért mondja az Ige: Luk 10,27: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből. Dávid azt mondta: Zsolt 18,2-3: Szeretlek Uram, én erősségem! Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, őbenne bízom: az én pajzsom, üdvösségem szarva (=erőssége), menedékem.

J. Kr. azt kérdezte Pétertől háromszor is: Ján 21,17: Simon, Jónának [fia], szeretsz-e engem? Ezt kérdezi tőlünk is. Sem Dávid, sem Péter nem volt bűntelen, nem volt tökéletes, ahogy mi sem. Az Úr egyet keres: Szeretjük-e? Értékeljük-e, amit értünk tett? Megindít-e, hogy eljött értem, eljött hozzám, nálam kopogtat, engem keres?

Én 5,2: az én szerelmesemnek szava, aki zörget, [mondván]: Nyisd meg nekem, én húgom, én mátkám… De a menyasszony vonakodott, mert már lefeküdt. Én 5,4: Az én szerelmesem kezét benyújtá az [ajtónak] hasadékán, és az én belső részeim megindulának ő rajta. Mert J. Kr. kezén ott vannak a szegek helyei, szeretetének a jelei. Az Úr nem kikényszerített szeretetre, hanem igazi, szívből jövő, őszinte viszont-szeretetre vágyik. Péld 23,26: Adjad, fiam, a te szívedet nekem!

3.) Mit jelent ajtót nyitni Neki?

Így olvastuk: ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót. Fontos, hogy az Úr szavára nyissuk meg az ajtót! Az Igét meghallva, az Igének engedve.

Gyakran előfordul, hogy az ember nem az Úr szavára tesz valamit, hanem emberi szóra. Ez nem jó! Akkor sem, ha a legjobb szándékkal teszi. Hallom néha, hogy azt mondják: Így meg így tettem, mert az igehirdető ezt mondta. Mondták nekem is: Azért teszem, mert Imre bácsi így mondta. Ez nem jó, sőt sokszor káros, mert azt is mondták már: Imre bácsi uralkodik; mindennek úgy kell lenni, ahogy ő mondja. Távol legyen ez tőlem! Az igehirdetésben, vagy a testvéri tanácsban az Úr szavát keressük, és csak azt tegyük, amit nem emberi tanácsként fogadunk el, ami nem „Imre bácsi szava”, hanem rajta keresztül az Ige, az Úr szólt hozzám, azért teszem.

Így van ez a megtéréssel is. Voltak, akik emberi rábeszélésre kezdtek úgy viselkedni, mintha hívők lettek volna. De emberi szó nem támaszt életet, csak Isten Szava. Emberi rábeszélésre csak vallásos képmutató lesz valaki.

Hogyan nyitjuk meg a szívünk ajtaját? Gondoljunk arra, hogyan nyitja meg egy lány a kérője előtt a szívét? Hogyan szereti meg? Mert ezt jelenti a szív megnyitása!

Úgy, hogy figyeli a kérője jellemét, viselkedését, szavait, tetteit, és ha ezek meggyőzik arról, hogy valóban szereti őt, annyira, hogy rábízhatja az egész életét, a jövőjét, leendő családját, akkor a lány szíve is megnyílik, vagyis szeretet támad benne a kérője iránt. Így vagyunk az Úr Jézussal is. Akit az Úr szavai, Igéje, az Ő áldozata, szeretete meggyőz, abban bizalom támad, és kinyitja a szívét Előtte.

Ez nemcsak a megtéréskor, hanem később is így történik. Az alapigét az Úr a laodiceai gyülekezetnek mondta. Olyanoknak, akik elhajlottak az Úrtól, langyosakká váltak, elbizakodottak lettek, és észre sem vették, hogy mennyire vakok, szegények, nyomorultak lettek, mert az Úr kikerült a szívükből, már az ajtó előtt áll, és onnan zörget. Azt üzente nekik, Jel 3,19: Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg. Íme az ajtó előtt állok és zörgetek…  Számukra a feddés és a fenyítés volt az Úr szerető zörgetése. Jó, ha a feddésre nem nyakas lesz valaki, hanem megtér az Úrhoz, ismét bízik Benne, és megnyitja szíve ajtaját, mert újból megérintette a szívét az Úr szeretete.

Mit jelent hát ajtót nyitni az Úrnak? Hallgatni a Szavára, hinni, bízni Benne, elfogadni a szeretetét. Ha viszonozzuk az Ő szeretetét, akkor megnyílik a szívünk.

4. Mit jelent együtt vacsorálni Vele?

1. Ez először is az Ő mély szeretetének a jele. Az Úr együtt evett a bűnösökkel, nem vetette meg őket. Máté 9,10-12: És lőn, amikor ő letelepedék a házban, íme sok vámszedő és bűnös jött oda és letelepedtek Jézussal és az ő tanítványaival az asztalhoz. És látva ezt a farizeusok, mondának az ő tanítványainak: Miért eszik ez a ti Mesteretek a vámszedőkkel és bűnösökkel együtt? Jézus pedig ezt hallván, monda nekik: Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek.

2. Aztán ez a vacsora Vele bensőséges közösséget is jelent. Luk 22,14-16 És mikor eljött az idő, asztalhoz üle, és a tizenkét apostol ő vele egyetembe. És monda nekik: Kívánva kívántam a húsvéti bárányt megenni veletek, mielőtt én szenvednék: Mert mondom nektek, hogy többé nem eszem abból, míglen beteljesedik az Isten országában. Szenvedése, halála előtt a tanítványaival kívánt együtt vacsorázni!

3. Titkok kijelentését és felismerést is jelenti. Az előbb olvastunk az utolsó vacsoráról. Eközben leplezte le az Úr, hogy Júdás árulja el. Akkor jelentette ki az Úr azt is, hogy halálával Isten új szövetséget köt.

Feltámadása után az emmausi tanítványokkal is asztalhoz ült. Olv. Luk 24,30-35. És megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerék őt.

4. Azt is jelenti az együtt vacsorázás, hogy mi is elmondhatjuk Neki, ami fáj, ami bánt. Amikor Hámán ki akarta irtani a fogságban lévő zsidókat, Eszter járt közben értük a királynál. De mielőtt elmondta volna a kérését a királynak, kétszer is vacsorára hívta. Eszt 7,2: És monda a király Eszternek másodnapon is, borivás közben: Mi a te kívánságod Eszter királyné? Megadatik. És micsoda a te kérésed? Ha az országnak fele is, meglészen. Akkor felfedte Eszter a király előtt, mi készült ellenük. És akkor dugába dőlt Hámán gonosz terve, Izrael maradéka megmenekült!

5. Végül az Úrral való vacsora az örök üdvösséget is jelenti. A Luk 14. r.-ben arról olvasunk, hogy másokkal együtt az Urat is meghívta egy főfarizeus vendégségbe. Közben az Úr tanított. Luk 14,15: Hallván pedig ezeket egy azok közül, akik [ő vele] együtt ülnek vala, monda neki: Boldog az, aki eszik kenyeret az Isten országában. Ekkor mondta el az Úr a nagy vacsoráról, Máté ev. szerint a királyi menyegzőről szóló példázatot, amire a hivatalosak nem mentek el. Erre az Úr meghívta a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat. Erről szól a Jel 19,9: Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak.

Befejezés

Advent. Már eljött az Úr. Zörget a szívünk ajtaján, mert velünk akar vacsorázni itt, és a mennyek örök országában is. Akik itt nem nyitják ki a szívüket Neki, azok hiába zörgetnek majd, amikor az Úr már bezárja az üdvösség ajtaját. Luk 13,25: Mikor már a gazda felkél és bezárja az ajtót, és kezdetek kívül állani és az ajtót zörgetni, mondván: Uram! Uram! nyisd meg nekünk; és ő felelvén, ezt mondja nektek: Nem tudom, honnét valók vagytok ti.

Az Úr hozzánk is eljött. Zörget. Nyissuk meg Neki most a szívünket! Ámen.

Végül felolvasok egy régi éneket. (Új Hozsánna 87. sz.).

Én zörgetek kegyelmem idején,

Az ajtón gyermekem,

Boldog, ki hallja szóm, siet felém

S szívet nyit énnekem.

Ővele együtt vacsorálok,

Igémmel is melléje állok.

Előtte feltárulnak az egek;

Én zörgetek, én zörgetek!

Én zörgetek, tekints meg engemet:

Lásd ezt a hű szívet,

E töviskoszorút, e sebhelyet

S tiéd leszek, tied.

E forró vágy miattad éget,

Régóta úgy kereslek téged,

Ki a keresztfán érted szenvedett,

Én zörgetek, én zörgetek!

Én zörgetek, ne mond: a szél zörög

A száraz ágakon.

Én zörgetek, Isten, ki szent, s örök,

Igémet hallatom!

Most még jövök lágy suttogással,

Egykor talán viharzúgással;

Hidd, a szavaim nem gyermekképzelet:

Én zörgetek, én zörgetek!

Én zörgetek, mint vendéged ma még,

Ajtódon, gyermekem.

Egykor porsátorod omolva szét,

Te zörgetsz majd nekem.

Ki hallgat itt az Úr szavára,

A menny ki lesz ott néki tárva.

Annak, ki megvet, zárva az egek.

Én zörgetek, én zörgetek!